Szerdánként a püspöki hivatalban áhítatra ülünk össze. János 13 volt az ige, amit Peterdi Dani (őt szeretem) felolvasott. Júdás, aki ott ül az utolsó vacsorán Jézussal és a tanítványokkal. Ő aki fontos, hiszen a csapat pénzügyeit kezelte. Ő aki kivételezett, akit sokra bíztak. Ő lesz a leggyengébb láncszem, akit sikerül az ördögnek bevenni, aki a félelmei miatt, nyereségvágyból egy csomó-csomó hátsószándéktól elrontva elmegy elárulni Jézust. Tudod, bár úgy lenne, hogy minden 12-ben, csak egy akad ilyen. Túl magasra kerültem ahhoz képest, milyen kicsi és fiatal vagyok, és belelátok egyház-politikai dolgokba és ismerek sok fontos embert. Bár csak minden 12.-kel lenne baj. Nem tudok én semmi olyat, ami alapján akár fel lehetne jelenteni valakit, de azért látok és hallok, legfőként pedig érzek tisztátalanságokat. Elszomorít. Meg elbátortalanít. Talán Júdás is csak azért csatlakozott a tanítványokhoz, mert egy ilyen szelíd szerény közegben sok suskust meg lehet játszani. Vagy mert ezek között könnyű fontos nagy és szakavatott embernek tűnni.. Bár többet tudnánk ezekről a szereplőkről.
De egyvalamit tudunk: Jézus a tudatában van annak, hogy el fogja árulni, és mégis odaülteti maga mellé. Falatot kapni, az asztalfőn ülni, a vezető mellett ülni nagyon nagy tisztesség volt. És Júdás ebben mind részesül. Még ezek a túl magasra jutott rossz emberek is kapnak. Sokat. Ez a kegyelem, ami nekik van fenntartva. Nem csak az elveszetteknek, a megsebzetteknek, hanem a kövéreknek is (Ezékiel). Őket is megkeresi a pásztor, velük is terve van. Őket is jól akarja tartani. Hogy el lehet-e játszani ezt a kegyelmet, nem tudom. Sokak érdekében remélem, hogy nem.
Ha teheted, olvasd el a Rokonok-at, hanem, akkor csak nézd meg. Sokan nem tudnak jó emberek maradni sok pénz és fontos tisztség mellett. Higgy nekem, még akkor is ha sokat kell tűrni és sokszor bosszantó: jobb kisembernek lenni, mint nagynak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése