2012. május 26., szombat

Ölelős

Szia Csongi!

Anyával beköltöztetek Budára. Heti egyszer vigyázok rád, általában csütörtökön. De egyébként hétvégén is együtt szoktunk hazamenni Gombára. Szóval mondhatjuk, hogy még sűrűbben látlak, mint amikor Gombán laktatok. A Süni oviba jársz. Bevallom, nekem nem szimpi a hely, szerintem nem figyelnek rátok eléggé és nem foglalkoznak veletek eléggé. De te jól érzed magad egyébként, annak ellenére is, hogy ketten egy Veronika nevű lánnyal ti vagyok a legifjabbak és ezért még nincs túl sok haverod. Jól el vagy.

Klassz vidéki gyerek vagy, aki Budán is mindenkinek köszön, aki szembejön. Az óvodában a kertész elé álltál és közölted, hogy Jéger Csongor vagy, azóta haverok vagytok Péter bácsival. Meg is állapítottad, amikor anya mondta, hogy éppen Péterin keresztül mentek, hogy biztos ott lakik a Péter bácsi. Szóval okos kiskölyök vagy.

Meg nagyon érzelmes is. Kifejezetten ölelgetős, ami egy kicsit ijesztő is, merthogy ismeretlen, vagy csak nagyon  kevéssé ismert embereket is ölelgetsz. Például az oviból kifele jövet egy apuka lábát, vagy Edinát a fodrászt, de tulajdonképpen bárkit. Meg mondasz ilyeneket, hogy mikor lesz kistesód. Mert az Ikeában láttál egy kislányt, aki kisebb volt mint te, de már volt kistesója. Szóval meg van a logikád az tuti. Meg nagyon szereted Gábort, és megkérdezted anyát, hogy ugye nem kell tőle elválnotok. Valószínűleg nem találtál rá jobb szót, de mindenesetre lejön, hogy szereted. Mint ahogy Petit is, akivel jókat játszol, ha felénk jár. Azt mondtad neki, rajzoljon le, te meg felvetted a munkavédelmi szemüveget a barkácskészletből hogy modellt ülj. 


Ma volt Gombán az új játszótér átadása, ahol baromi nagy buli  volt gólyalábasokkal, meg lufi csomózóval, meg vattacukrossal. Jó hely lett. Meg itt van a szomszédunkban a két éves Dávid is, a szomszéd Attila bácsi és Zsóka néni unokája. Azt hittem nem fogtok tudni jót játszani, mert kicsi, de igazából jól elvagytok. Ha nem talál így keres: Csicsi ioioioio. Merthogy állandóan szirénázol, mindig valamit menteni kell, vagy vízbe esetteket, vagy lerobbant autót, vagy mindegy. Mindenesetre ha hajó, ha helikopter, ha autó, te szirénázol. A kis lakásotokban ez néha okoz is gondot: a szomszédok nem bírják :) 



Síelünk


Szia Csongi! Képzeld, most éppen síelni vagyunk Tamsweg-ben. Csuda izgi, mert egy bio gazdaságnál lakunk, két utcával lentebb van egy fürdőhely, kültéri és beltéri medencékkel. Meg eddig napközben felmentünk mi is a hegyre a többiekkel, és a hóban játszottunk, meg csúszkáltunk. Csak aztán tegnap este az egyik házból a másikba szaladva kificamodott a bokám.  ( Amíg te lógtál az egyik kezemen.) Azért jöttem el én is, hogy vigyázzak rád. Talán következő alkalommal már Peti is jön velünk.

Nagyon beindult a beszélőkéd, és aranyos elszólásaid vannak. Múltkor hazaértetek valahonnan és a mama tojásos nokedlit csinált a hazaérésetek örömére. Te rámutattál egy nokedlire és azt mondtad: „nézd anya, ez be van gyulladva!” A másik nagyon aranyos az volt, amikor a csőrös  pohárra közölted, hogy annak is kukija van.
Egyébként meg most egy második olyan időszakod van, amikor nem nagyon lehet veled bírni: semmit nem csinálsz amit kérünk tőled, és mindenre közlöd, hogy nem akarod. A fő balhék az új cipők körül vannak, és az arcbekenés körül. Minden egyes új cipőt utálsz. Most kaptál egy fehér puma cipőt, hogy majd ezzel fogsz menni az oviba. A másikat már ugyanis kinőtted. Az arcod bekenését is különösen utálod, amiért le is égett kicsit az orrod... Remélem, ez nyárig megváltozik, mert különben nehéz lesz veled.

Időközben felvettek téged a Süni oviba (remélem, jól  mondom) Budán. Nagyon kíváncsi leszek, hogy fog tetszeni. Remélem, hogy jól fogod érezni magad anyával Budán. Így, hogy ott lesztek közel az én albérletemhez, remélem, hogy többet tudok majd veletek lenni, meg vigyázni rád. Szép helyet néztek ki anyáék tényleg remélem, hogy fog neked is tetszeni ez az újféle élet. 

2012. január 19., csütörtök

Majd én megtanítalak anya pisilni!



Naagy lépéseket teszel a szobatisztaság felé, mostmár reggel is, este is működik sikerrel a bilizés, sőt tegnap már napközben is többször jelezted ha ügy van. Egyik alkalommal sikerült ezt az udvaron elkövetned nyakig felöltöztetve ( mert persze hidegek vannak), úgyhogy a mama jobbat nem tudván egy kis vödröt hozott elő és te állva mint a nagyok... Ma meg is beszéltétek anyával a kocsiban, hogyha kell szólsz és előkapjátok a bilit, vagy megöntözitek a partoldalat. Megkérdezted, hogy anya is? Mondta anya, hogy nem, ő nem tud állva pisilni. Te nagy-bölcsen összefontad a karod az autós ülésben és azt mondtad: majd megtanítalak. 
Szóval, ha így halad ez  a projekt, hamarosan mehetsz oviba.


Két ünnep között itt volt Gábor, meg Peti is. Nagyon jó volt akkor. Együtt sétáltunk így négyen, meg kergetőztünk, meg Petivel autóztatok, meg meséltetek, szóval minden volt... Sok lány van körülötted, ezért aztán ha fiúk jönnek, mindig nagyon gyorsa megbarátkozol velük és jókat játszotok: mégis csak ők a fő példahordozók előtted nem mi lyányok. 
Irtó kiterjedt fantázia világos van, biztos a sok macsétől. Időnként kijelented, hogy te most nem Csongi,  hanem öreg nyuszi vagy, vagy lila zsiráf, vagy rémisztő rénszarvas. Peti mondta is, hogy írjunk,költsünk belőle neked valami jó kis saját mesét. Szokott még jönni a kígyó, meg a farkas, ez utóbbi általában a papa. (Újra kéne olvasnom Ranschburg Jenőtől a Szeretet-erkölcs-autonómiából, hogy mit is ír erről a farkastól való félelemről.) Persze te ettől a farkastól nem félsz, inkább csak kísánkodsz vele. Viszont lettek igazi félelmeid: például a riasztó mozgásérzékelője a nappaliban. Nem mersz egyedül bent lenni, mert az villog. Illetve Thomas a gőzmozdony: be sem jössz addig a szobába, amíg nem kapcsoljuk ki a tévét ha thomas ment benne. Még az se elég ha átváltok más csatornára. :) 
A mama túrófánkjának nagyon örültél, két perces táncot rendeztél a konyha küszöbén és azt kiabáltad: Csodálatos sütemény, csodálatos sütemény... Senki nem mondta neked, ezt te találtad ki, és szeretted is sokat benyomtál belőle. Szépen gazdagszik a szókincsed.  


Éppen ma indultatok el síelni anyával. Remélem, jól fogjátok magatokat érezni. Tegnap aranyos voltál: a mama tépőzárat varrt a jó meleg sapkádra amiben síelni fogsz és rád próbálta, míg te a bilin ültél fürdés után.

2011. december 26., hétfő

Dacgóc kalandjai a karácsonyfa alatt

Szia Csongi! 


2011 karácsonyában járunk nyakig. Nos, belőled sok mindent hozott ki ez a nagy készülődés, sokadalom meg az ajándékok. Sok kreativitást is, meg sok hisztit is. Eddig totál szófogadó voltál, udvarias és előzékeny, most mintha pont az ellenkezőjét tennéd mindannak amit megbeszélünk. Az egész család mindennemű pszichológiai és nevelés tudományi erejét beveti napról napra. 




Egy jellemző pillanat az életünkből:


Csongi: Csúnyák vagytok, menjetek a konyhába a sötétbe, becsuklak papát is, mamát is, Vilcsit is és anyát is.
Papa: Miért vagyunk csúnyák?
Csongi: Mert felálltam a székre...




Ma épp Valikáéknál köpködtél és ezért kapsz ki. Anyukád kicsit tanácstalan, amikor így elszalad veled a ló. Eddig nem voltunk hozzászokva, hogy fegyelmezni meg büntetni kell, de úgy tűnik bele kell edződnünk ebbe is... Azt hiszem ez egy dackorszak, és egyikünk sem bánná, ha valaki írásba adná, hogy ennek valaha vége is lesz. 


Egyébként vannak veled kedves sztorik. Például nagyon okos vagy. Egyszer még november elején elvitt anya a gyermek istentiszteletre, ahol Noéról beszéltek. Most karácsonyra kaptál tőlem egy fa bárkát állatokkal meg Noéval. És te azonnal mondtad, hogy bemennek az állatok, mert esik az eső. Szóval hihetetlen dolgokra emlékszel. Bonyolult mondókákat meg énekeket tudsz, amiket más majd csak ovi végén. Te meg még bölcsis vagy. A beszéded még időnként vicces. Például anyukád tököt sütött és te mondtad, hogy mahkolotok. Amire én azt gondoltam, valami markolót keresel. Közben csak annyit mondtál: mekkora tök :) ezen mind jót nevettünk, és később meg is lovagoltad a tényleg jókora tököt. Az alábbi képen épp a Gizinek szónokolod el az összes mondókát, amit tudsz, a Megy a hajó a Dunánt, a Megy a vonat megy a vonat Kanizsárát, meg ilyenek. Olyan kedvvel csináltad, hogy a mama sírva röhögött. Az ükikénél vagyunk egyébként. 






Kedvenced egyébként az Anna, Peti, Gergő című könyv (elég bugyuta) illetve a Bogyó és Babóca. Ez eggyel értelmesebb, szinte még én is szeretem. Holnapután jön hozzánk Gábor és garázst fogtok együtt építeni. Kíváncsi leszek rá,  hogy élvezed-e majd.

2011. november 14., hétfő

Kómanó és a szeretetéhség

Néha anyukád elutazik, és ilyenkor én vagyok a te B anyád, azaz a helyettes. Ennek te is szoktál örülni, meg én is, mert alapvetően sokat vagyok Pesten, most is épp úgy jön ki hogy csak kéthetente megyek haza. Hiányzol, és rengeteget nősz és fejlődsz mindig, mire újra látlak. Amikor most pénteken hazaestem ti a fodrásztól jöttetek haza anyuval és hazafelé a kocsiban elaludtál. Anyud úgy hozott be, mint egy zsák krumplit, eltoltam a játékokat a nappaliban az ágyról hogy le tudjon tenni. De mivel egész nap azt vártad, hogy menjünk, kísérjük ki anyát a repülő térre, muszáj volt elkezdenünk ébresztgetni. Elkezdtelek simogatni meg puszilgatni. Te felültél (láthatólag nem voltál magadnál egészen) rám mosolyogtál, megöleltél és visszadőltél aludni. Mit dőltél, zuhantál... :) 
Nagyon jól esett hogy minden álmosságod ellenére is örültél nekem. És így van ez általában: akit szeretünk azt a pillanatnyi körülmények meg hangulatok meg helyzetek ellenére is szeretjük. A gimis kapcsolatomból máig emlékszem egy pontra. Az akkori barátom épp a testvérével veszekedett, majdnem ölre menően. Arra persze már nem emlékszem, mi volt a vita tárgya. Nem is érdekes. Lényeg, hogy az indulatokat próbáltam csitítani, amikor azt mondta a barátom: de hát nincs igaza kicsim. Ugyanolyan felindultan mondta, mint mindent addig, de abból ahogyan mondta éreztem, hogy hiába ideges, velem igyekszik finoman bánni, szeret. Egy teljesen gáz pillanatban, egy dühről, indulatról szóló pillanatban raktározta el az emlékezetem a szeretetét, ami csak egy mellékszál volt ott a jelenetben, mégis nekem a legfontosabb. Szeretet a legváratlanabb pillanatokban.
Mai napig nem szeretem, amikor szülők a gyereket, vagy gyerekek egymást zsarolják: ha nem csinálod meg nem szeretlek. Egyrészt butaság. Mert hogyne szeretnének. Másrészt viszont olyan egyetemesen fenyegető félelmünkkel vagdalkozni hogy "nem szeretettek" leszünk, övön aluli. Épp elég azt felnőtt fejjel megkapni néha hogy "én már nem szeretlek". Épp elég nehéz ezen túljutni felnőtt fejjel is... Fölöslegesen ne riogassuk, ne rémisztgessük a másikat ilyennel. Nem a börtönbe való bezárás a legdurvább büntetés, hanem a nem szeretés. Nem lokális elkülönítés, hanem emocionális.  
Kicsivel később vacsoráztunk és te baromi jól eljátszottál két egymásba akasztott habverővel, ami tegnap még pecabot volt,  de aznap este daru szerepében tetszelgett. És ez a daru azon túl  hogy bármit felemelt, amit mi ketten kitaláltunk, puszikat adott nekem az arcomon lévő -  pattanásból származó - sebekre. :) Szeretem a daru puszit!

2011. augusztus 18., csütörtök

Kinek hazudok?

Nem sokkal ezelőtt randizni hívott egy srác, akivel nem akarok randizni. De mivel kedves és aranyos a fiú, ráadásul értékeltem, hogy őszintén előállt ezzel az igényével, megpróbáltam nagyon "jófejen" kikosarazni. Nem a szokásos legyünk barátok dumával, azt gimiben kinövi az ember. Hanem egyszerűen leírtam, hogy értékelem őt, de nem szeretnék. Jól reagált. 

Nem sokkal később egy lelkész ismerős hívott segíteni a gyülekezetébe, aki egy időben udvarolt nekem, és nem mindig vagyok benne biztos, hogy erről a dologról köztünk letett volna. Meglehetősen nem egy kaliberek vagyunk egyébként, nem tudok azonosulni az archaikus és skizofrén gyülekezeti jelenlétével.  Lényeg a lényeg: azonnal ráhazudtam, hogy már nyaraláson leszek, holott csak néhány nappal később indulunk. Persze nem szívbajos, azt akarta, halasszam el a nyaralásom, amin persze bepöccentem. (mint ahogy akkor is, amikor elkezdett sajnálni, milyen picike albérletbe költözöm...) Utólag gondolkodva persze elég nagy katyvaszba kevertem magam, mert sztem előbb-utóbb közös ismerősöktől, vagy netről rájön, hogy itthon vagyok. És nem fog jól reagálni. Próbálok racionális indokokat keresni a hazugságomra. Főleg a két eset kontrasztjában érdekes ez. Kelletlen rómeóm a maga suta, de őszinte próbálkozásával és nagytiszteletű barátom a maga nyomulós agresszív manipulálásával. Zavar a hátsó szándék, zavar sok kimondatlanság, zavar szinte az egész kapcsolatunk. Ez persze nem mentség arra, hogy én miért hazudtam. Dönthettem volna másként. Nem biztos hogy nagyobb harag lett volna az őszinteségemből (elmondani,  hogy gyanakszom és nem szívesen vagyok a közelében), mint így, ha lebukom. Íme egy dolog, amit rosszul csináltam. Csongor, legalább te tanulj belőle...
Azt hiszem, ennek a blognak az az alapja hogy azt remélem vagy olyan bölcs, hogy ne a saját károdon, okulj, hanem használd helyette az enyémet erre a célra.

A "fontos emberek" kegyelme


Szerdánként a püspöki hivatalban áhítatra ülünk össze.  János 13 volt az ige, amit Peterdi Dani (őt szeretem)  felolvasott. Júdás, aki ott ül az utolsó vacsorán Jézussal és a tanítványokkal. Ő aki fontos, hiszen a csapat pénzügyeit kezelte. Ő aki kivételezett, akit sokra bíztak. Ő lesz a leggyengébb láncszem, akit sikerül az ördögnek bevenni, aki a félelmei miatt, nyereségvágyból egy csomó-csomó hátsószándéktól elrontva elmegy elárulni Jézust. Tudod, bár úgy lenne, hogy minden 12-ben, csak egy akad ilyen. Túl magasra kerültem ahhoz  képest, milyen kicsi és fiatal vagyok, és belelátok egyház-politikai dolgokba és ismerek sok fontos embert. Bár csak minden 12.-kel lenne baj. Nem tudok én semmi olyat, ami alapján akár fel lehetne jelenteni valakit, de azért látok és hallok, legfőként pedig érzek tisztátalanságokat. Elszomorít. Meg elbátortalanít. Talán Júdás is csak azért csatlakozott a tanítványokhoz, mert egy ilyen szelíd szerény közegben sok suskust meg lehet játszani. Vagy mert ezek között könnyű fontos nagy és szakavatott embernek tűnni.. Bár többet tudnánk ezekről a szereplőkről. 

De egyvalamit tudunk: Jézus a tudatában van annak, hogy el fogja árulni, és mégis odaülteti maga mellé. Falatot kapni, az asztalfőn ülni, a vezető mellett ülni nagyon nagy tisztesség volt. És Júdás ebben mind részesül. Még ezek a túl magasra jutott rossz emberek is kapnak. Sokat. Ez a kegyelem, ami nekik van fenntartva. Nem csak az elveszetteknek, a megsebzetteknek, hanem a kövéreknek is (Ezékiel). Őket is megkeresi a pásztor, velük is terve van. Őket is jól akarja tartani. Hogy el lehet-e játszani ezt a kegyelmet, nem tudom. Sokak érdekében remélem, hogy nem. 


Ha teheted, olvasd el a Rokonok-at, hanem, akkor csak nézd meg. Sokan nem tudnak jó emberek maradni sok pénz és fontos tisztség mellett. Higgy nekem, még akkor is ha sokat kell tűrni és sokszor bosszantó: jobb kisembernek lenni, mint nagynak.