Dacgóc kalandjai a karácsonyfa alatt

Szia Csongi! 


2011 karácsonyában járunk nyakig. Nos, belőled sok mindent hozott ki ez a nagy készülődés, sokadalom meg az ajándékok. Sok kreativitást is, meg sok hisztit is. Eddig totál szófogadó voltál, udvarias és előzékeny, most mintha pont az ellenkezőjét tennéd mindannak amit megbeszélünk. Az egész család mindennemű pszichológiai és nevelés tudományi erejét beveti napról napra. 

Egy jellemző pillanat az életünkből:


Csongi: Csúnyák vagytok, menjetek a konyhába a sötétbe, becsuklak papát is, mamát is, Vilcsit is és anyát is.
Papa: Miért vagyunk csúnyák?
Csongi: Mert felálltam a székre...




Ma épp Valikáéknál köpködtél és ezért kapsz ki. Anyukád kicsit tanácstalan, amikor így elszalad veled a ló. Eddig nem voltunk hozzászokva, hogy fegyelmezni meg büntetni kell, de úgy tűnik bele kell edződnünk ebbe is... Azt hiszem ez egy dackorszak, és egyikünk sem bánná, ha valaki írásba adná, hogy ennek valaha vége is lesz. 


Egyébként vannak veled kedves sztorik. Például nagyon okos vagy. Egyszer még november elején elvitt anya a gyermek istentiszteletre, ahol Noéról beszéltek. Most karácsonyra kaptál tőlem egy fa bárkát állatokkal meg Noéval. És te azonnal mondtad, hogy bemennek az állatok, mert esik az eső. Szóval hihetetlen dolgokra emlékszel. Bonyolult mondókákat meg énekeket tudsz, amiket más majd csak ovi végén. Te meg még bölcsis vagy. A beszéded még időnként vicces. Például anyukád tököt sütött és te mondtad, hogy mahkolotok. Amire én azt gondoltam, valami markolót keresel. Közben csak annyit mondtál: mekkora tök :) ezen mind jót nevettünk, és később meg is lovagoltad a tényleg jókora tököt. Az alábbi képen épp a Gizinek szónokolod el az összes mondókát, amit tudsz, a Megy a hajó a Dunánt, a Megy a vonat megy a vonat Kanizsárát, meg ilyenek. Olyan kedvvel csináltad, hogy a mama sírva röhögött. Az ükikénél vagyunk egyébként. 

Kedvenced egyébként az Anna, Peti, Gergő című könyv (elég bugyuta) illetve a Bogyó és Babóca. Ez eggyel értelmesebb, szinte még én is szeretem. Holnapután jön hozzánk Gábor és garázst fogtok együtt építeni. Kíváncsi leszek rá,  hogy élvezed-e majd.

Kómanó és a szeretetéhség

Néha anyukád elutazik, és ilyenkor én vagyok a te B anyád, azaz a helyettes. Ennek te is szoktál örülni, meg én is, mert alapvetően sokat vagyok Pesten, most is épp úgy jön ki hogy csak kéthetente megyek haza. Hiányzol, és rengeteget nősz és fejlődsz mindig, mire újra látlak. Amikor most pénteken hazaestem ti a fodrásztól jöttetek haza anyuval és hazafelé a kocsiban elaludtál. Anyud úgy hozott be, mint egy zsák krumplit, eltoltam a játékokat a nappaliban az ágyról hogy le tudjon tenni. De mivel egész nap azt vártad, hogy menjünk, kísérjük ki anyát a repülő térre, muszáj volt elkezdenünk ébresztgetni. Elkezdtelek simogatni meg puszilgatni. Te felültél (láthatólag nem voltál magadnál egészen) rám mosolyogtál, megöleltél és visszadőltél aludni. Mit dőltél, zuhantál... :) 

Nagyon jól esett hogy minden álmosságod ellenére is örültél nekem. És így van ez általában: akit szeretünk azt a pillanatnyi körülmények meg hangulatok meg helyzetek ellenére is szeretjük. A gimis kapcsolatomból máig emlékszem egy pontra. Az akkori barátom épp a testvérével veszekedett, majdnem ölre menően. Arra persze már nem emlékszem, mi volt a vita tárgya. Nem is érdekes. Lényeg, hogy az indulatokat próbáltam csitítani, amikor azt mondta a barátom: de hát nincs igaza kicsim. Ugyanolyan felindultan mondta, mint mindent addig, de abból ahogyan mondta éreztem, hogy hiába ideges, velem igyekszik finoman bánni, szeret. Egy teljesen gáz pillanatban, egy dühről, indulatról szóló pillanatban raktározta el az emlékezetem a szeretetét, ami csak egy mellékszál volt ott a jelenetben, mégis nekem a legfontosabb. Szeretet a legváratlanabb pillanatokban.
Mai napig nem szeretem, amikor szülők a gyereket, vagy gyerekek egymást zsarolják: ha nem csinálod meg nem szeretlek. Egyrészt butaság. Mert hogyne szeretnének. Másrészt viszont olyan egyetemesen fenyegető félelmünkkel vagdalkozni hogy "nem szeretettek" leszünk, övön aluli. Épp elég azt felnőtt fejjel megkapni néha hogy "én már nem szeretlek". Épp elég nehéz ezen túljutni felnőtt fejjel is... Fölöslegesen ne riogassuk, ne rémisztgessük a másikat ilyennel. Nem a börtönbe való bezárás a legdurvább büntetés, hanem a nem szeretés. Nem lokális elkülönítés, hanem emocionális.  
Kicsivel később vacsoráztunk és te baromi jól eljátszottál két egymásba akasztott habverővel, ami tegnap még pecabot volt,  de aznap este daru szerepében tetszelgett. És ez a daru azon túl  hogy bármit felemelt, amit mi ketten kitaláltunk, puszikat adott nekem az arcomon lévő -  pattanásból származó - sebekre. :) Szeretem a daru puszit!

Kinek hazudok?

Nem sokkal ezelőtt randizni hívott egy srác, akivel nem akarok randizni. De mivel kedves és aranyos a fiú, ráadásul értékeltem, hogy őszintén előállt ezzel az igényével, megpróbáltam nagyon "jófejen" kikosarazni. Nem a szokásos legyünk barátok dumával, azt gimiben kinövi az ember. Hanem egyszerűen leírtam, hogy értékelem őt, de nem szeretnék. Jól reagált. 

Nem sokkal később egy lelkész ismerős hívott segíteni a gyülekezetébe, aki egy időben udvarolt nekem, és nem mindig vagyok benne biztos, hogy erről a dologról köztünk letett volna. Meglehetősen nem egy kaliberek vagyunk egyébként, nem tudok azonosulni az archaikus és skizofrén gyülekezeti jelenlétével.  Lényeg a lényeg: azonnal ráhazudtam, hogy már nyaraláson leszek, holott csak néhány nappal később indulunk. Persze nem szívbajos, azt akarta, halasszam el a nyaralásom, amin persze bepöccentem. (mint ahogy akkor is, amikor elkezdett sajnálni, milyen picike albérletbe költözöm...) Utólag gondolkodva persze elég nagy katyvaszba kevertem magam, mert sztem előbb-utóbb közös ismerősöktől, vagy netről rájön, hogy itthon vagyok. És nem fog jól reagálni. Próbálok racionális indokokat keresni a hazugságomra. Főleg a két eset kontrasztjában érdekes ez. Kelletlen rómeóm a maga suta, de őszinte próbálkozásával és nagytiszteletű barátom a maga nyomulós agresszív manipulálásával. Zavar a hátsó szándék, zavar sok kimondatlanság, zavar szinte az egész kapcsolatunk. Ez persze nem mentség arra, hogy én miért hazudtam. Dönthettem volna másként. Nem biztos hogy nagyobb harag lett volna az őszinteségemből (elmondani,  hogy gyanakszom és nem szívesen vagyok a közelében), mint így, ha lebukom. Íme egy dolog, amit rosszul csináltam. Csongor, legalább te tanulj belőle...

Azt hiszem, ennek a blognak az az alapja hogy azt remélem vagy olyan bölcs, hogy ne a saját károdon, okulj, hanem használd helyette az enyémet erre a célra.

A "fontos emberek" kegyelme

Szerdánként a püspöki hivatalban áhítatra ülünk össze.  János 13 volt az ige, amit Peterdi Dani (őt szeretem)  felolvasott. Júdás, aki ott ül az utolsó vacsorán Jézussal és a tanítványokkal. Ő aki fontos, hiszen a csapat pénzügyeit kezelte. Ő aki kivételezett, akit sokra bíztak. Ő lesz a leggyengébb láncszem, akit sikerül az ördögnek bevenni, aki a félelmei miatt, nyereségvágyból egy csomó-csomó hátsószándéktól elrontva elmegy elárulni Jézust. Tudod, bár úgy lenne, hogy minden 12-ben, csak egy akad ilyen. Túl magasra kerültem ahhoz  képest, milyen kicsi és fiatal vagyok, és belelátok egyház-politikai dolgokba és ismerek sok fontos embert. Bár csak minden 12.-kel lenne baj. Nem tudok én semmi olyat, ami alapján akár fel lehetne jelenteni valakit, de azért látok és hallok, legfőként pedig érzek tisztátalanságokat. Elszomorít. Meg elbátortalanít. Talán Júdás is csak azért csatlakozott a tanítványokhoz, mert egy ilyen szelíd szerény közegben sok suskust meg lehet játszani. Vagy mert ezek között könnyű fontos nagy és szakavatott embernek tűnni.. Bár többet tudnánk ezekről a szereplőkről. 

De egyvalamit tudunk: Jézus a tudatában van annak, hogy el fogja árulni, és mégis odaülteti maga mellé. Falatot kapni, az asztalfőn ülni, a vezető mellett ülni nagyon nagy tisztesség volt. És Júdás ebben mind részesül. Még ezek a túl magasra jutott rossz emberek is kapnak. Sokat. Ez a kegyelem, ami nekik van fenntartva. Nem csak az elveszetteknek, a megsebzetteknek, hanem a kövéreknek is (Ezékiel). Őket is megkeresi a pásztor, velük is terve van. Őket is jól akarja tartani. Hogy el lehet-e játszani ezt a kegyelmet, nem tudom. Sokak érdekében remélem, hogy nem. 

Ha teheted, olvasd el a Rokonok-at, hanem, akkor csak nézd meg. Sokan nem tudnak jó emberek maradni sok pénz és fontos tisztség mellett. Higgy nekem, még akkor is ha sokat kell tűrni és sokszor bosszantó: jobb kisembernek lenni, mint nagynak. 

Macsét Csilcsi Macsét - de miről?

Kedves Csongor!

Nem tudom, ugyan amikor te felnősz, még létezni fog-e ez a világ, benne ezzel a technikával és ezzel a bloggal. De úgy gondoltam, hogy talán még nagykorodban is olyan kíváncsi leszel, mint most két évesen és pár hónaposan. Írok neked magadról és magamról. Kamaszként az ember úgyis magát keresi, hátha ezek téged előrébb visznek. 

Jelen állapotok:

Csongor: 2 éves, és 3 hónapos. Politikai és vallási meggyőződésektől egyelőre mentes. Jókedvű eleven gyerek. Még küzdünk a bilire szokással, és sok betegséget  hozol haza a bölcsiből, de egyébként nem sok gond akad veled. Udvarias vagy, mindent megköszönsz: "töti!", és nagyon jó humorod van. Kifejezetten fiú vagy ( már amikor nem lopkodod el anyud és az én bizsujaimat...) szereted az összes féle kiskocsidat és nagyon szereted, ha mesélünk neked. Ezért is a blog cím: macsét Csilcsi, macsét= mesét Vilcsi, mesét. És rendre mesélünk is. Együtt élünk mama, papa, anyud, te és én Gombán. Biztosan nem nagyon érted még, hogy anyudék miért váltak külön annó: ami biztos, hogy neked semmilyen hibád nem volt a dologban .Talán egyszerűen így kellett lennie. (Majd biztosan mesélek neked Leibnizről ha nagyobb leszel és a lehetséges világok legjobbikáról )

Vilcsi: 25 éves lesz jövő hónapban, ami ugye egy negyed század. Vallási nézetei szerint keresztény, akit éppen a reformátusoknak sikerült felnevelni é s bevenni az életbe. Valahol a gimiskori nagy szerelmek és szerelmi tragédiák között érett meg bennem hogy az Isten akar valamit. Akkor ott is hagytam az akkori szerelmet és jöttem Pestre a teológiára megtudni, hogy pontosan mit akar. Néha meg is kísért a gondolat: vajon jól tettem-e, de ez csak fölösleges vacillálás, a helyemen vagyok és jól, azt csinálom, amit kell és általában ( amikor nem jön egy fiú és dúlja fel az életem) jól is érzem magam benne. A Dunamelléki Református Egyházkerületnél dolgozom, mint magazin lelkészként. Ugye ilyenről még nem hallottál? Nahhát ilyen fura az élet: végzett lelkész vagyok, de a www.kozos-eg.hu-t szerkesztem. Nálam a sötét zóna magánélet, úgy értem itt nem sikerül sosem semmi jó. Remélem, mire te felnősz és olvasod ezt, már van egy jófej férjem és hozzáláttunk neked rokonokat gyártani...Vagy nem. Jelenleg nem errefelé tartok.  

No hát: talán eccerre ennyit, aztán majd szépen morzsánkínt...